70%-os támogatás, 100% lendület – Új pályázat nyílik kistérségi vállalkozások számára 

 

Kevés olyan vállalkozás akad, ahol ne jönne jól némi innovációra, fejlesztésre fordítható támogatás, a kisebb településeken működő cégekre pedig talán még inkább igaz ez az állítás. Számukra jelent jó hírt az az új pályázati lehetőség, mely kifejezetten a kisebb lélekszámú falvak, községek mikro- és kisvállalkozói számára nyílik február második felében. A Szintézis Informatikai Zrt. pályázatíró bevonásával már megkezdte a felkészülést a február 17-i nyitásra.

A GINOP PLUSZ-1.2.2-22 Magyar Falu Vállalkozás-újraindítási Programban olyan, min.1 – max. 9 főt foglalkoztató mikrovállalkozások nyújthatnak be támogatási kérelmet, melyek legalább egy teljes, lezárt üzleti évvel rendelkeznek, jogi formájukat tekintve egyéni vállalkozóként (kivéve KATÁS vállalkozások), egyéni cégként, vagy könyvvitelt folytató kft-ként, bt-ként vagy részvénytársaságként működnek. Fontos kitétel, hogy a fejlesztés szabad vállalkozási zónának minősülő vagy 5000 főnél alacsonyabb lakosságszámmal rendelkező településen valósuljon meg.

Az akár 10 millió Ft összegű, az összes elszámolható költség 70%-át biztosító támogatást új gépek, eszközök beszerzésére, infrastrukturális és informatikai fejlesztésre, illetve a projekthez megvalósításához kapcsolódó számlák fedezésére fordíthatják a pályázók. A Szintézis Informatika minősített beszállítóként segíti a hozzá forduló kistérségi vállalkozókat, és hardver eszközök mellett szoftveres megoldásokat is kínál számukra. A cég a kisboltoknak például egyedi ajánlatokkal készül kasszarendszerek, online kis- és nagykasszák, önkiszolgáló kassza vagy akár elektronikus polccímkék beszerzése esetére, de az Excel táblákról ügyviteli szoftverre váltó, felhő alapú szolgáltatások iránt nyitott cégvezetők részére is tartogat lehetőségeket. Az informatikai részvénytársaság szakemberei a technikai megvalósítás mellett a rendszerbevezetésről és az oktatásról is gondoskodnak – ezek költségei szintén a támogatásra jogosult kategóriába tartoznak.

A pályázatok benyújtására február 17-én reggel 8 órától egészen 2023. március 31-ig van lehetősége az érintetteknek, így a Szintézis Informatika folyamatosan áll azon vállalkozások rendelkezésére, akik szeretnének informatikai fejlesztésbe fogni.

Referenciák