Cipősdobozba zárt figyelmesség a Szintézistől 

 

Immár hagyománynak számít, hogy a Szintézis Informatikai Zrt. munkatársai december elején cipősdobozt ragadnak és hasznos, vagy éppen kedves ajándékokkal töltik meg azokat. A kisebb-nagyobb ajándékcsomagok aztán útnak indulnak, hogy egy-egy rászoruló kisgyermek számára szebbé tegyék a karácsonyi ünnepeket.

A vállalat életében különösen nagy hangsúlyt kap a társadalmi felelősségvállalás, így az év folyamán több alkalommal is jelentős összegeket fordítanak jótékony célokra. Szabó Dávid, a Szintézis Informatikai Zrt. vezérigazgatója az évi végi közös megmozdulást egy különleges win-win helyzetnek tekinti:

„A cipősdoboz akció - amellett, hogy minden évben lehetőséget ad a szerényebb körülmények között élő gyermekek megsegítésére, - a kollégákat is évről évre összefogásra buzdítja. Munkáltatóként nagyon jó érzés látni azt a lelkesedést, ahogy a munkatársak sorra érkeznek a szépen becsomagolt és felcímkézett, játékokkal, iskolai eszközökkel, édességekkel, könyvekkel megtöltött dobozokkal. Bármilyen zsúfolt időszak legyen is ez nekünk munka szempontjából, erre a kezdeményezésre mindig örömmel szakítunk időt mindannyian.”

Az elmúlt évekhez hasonlóan az informatikai cég dolgozóinak példaértékű felajánlásai révén idén is számos szeretetcsomag készült, mellyel sok-sok gyermek boldogságához járultak hozzá.

A hír a Store Insider magazinban is megjelent, itt.

Referenciák