Tevékenységeink
AAAA
A
Szintézis ZRt. tevékenysége széleskörű, lefedi az informatikai terület nagy részét. A cégen belül megtalálható minden olyan tevékenység, amely egy vállalat informatikai részlegének teljes kiszolgálásához szükséges.
Hardver és szoftver termékek forgalmazása
Mi nem pusztán termékértékesítést végzünk, hanem szakértelemmel adunk el rendszereket, eszközöket, szoftvereket, mindig az optimális megoldást javasolva ügyfeleinknek. Termékfelelőseink képzett szakemberek, akik a szükséges műszaki ismeretekkel is rendelkeznek.
A Szintézis sok éves munka eredményeként kiválasztott és folyamatosan megújított termékcsoportok és szolgáltatások széles skáláját kínálja partnereinek. A Szintézis által forgalmazott számítógépek jelen vannak a magyarországi informatikai piac valamennyi szegmensében. Ezekből a számítógépekből évente több ezret forgalmazunk Magyarországon. Hardverek és az ún. dobozos szoftverek forgalmazásában a legkiemelkedőbb termékmárkáink, egyben meghatározó és hosszú ideje stabil beszállítóinkat is jelentik: DTK, HP, IBM, EPSON, AGFA, LANIER, CANON, CISCO, EASY ARCHIV, INTEL, MICROSOFT, NOVELL, PHILIPS.
Notebook gyártás
A hordozható számítógép ma már nem csupán egy csúcstechnológiai eszköz, hanem az üzleti élet elengedhetetlen kelléke. A Szintézis Csoport jól felismerte ezt. 2003 őszétől indítottuk el a Sineus notebook gyártását. A termékcsaládon belül a hordozható számítógépek minden kategóriája megtalálható, nagyon sokféle konfigurációs lehetőséggel. Megbízhatóságát bizonyítja, hogy informatika kategóriában a Győr Megyei Jogú Város Innovációs Nagydíját a Szintézis Informatikai Rt. vehette át.
"A SinEus árával, minőségével meggyőzte vásárlóinkat. A termék cégünk sikerterméke." (Szabó István - Vezérigazgató)
Szoftverfejlesztés
A hozzávetőlegesen 25 fős szoftverfejlesztő részlegünk felhasználói célrendszerek kialakításával foglalkozik WINDOWS, WINDOWS NT, NOVELL és UNIX környezetben. Cégünk az ügyviteli területen jelentős szakmai elismertséget vívott ki. Főkönyvi, pénzügyi, bér- és munkaügyi, kis- és nagykereskedelmi, hotel, éttermi, ügyfélszolgálati és számlázási rendszereket fejlesztettünk kis-, közép- és nagyvállalatok számára.
A Szintézis ZRt. saját fejlesztésű rendszerei:
- Cronis kasszarendszer (APEH engedélyes)
- SZIKE készletrendszer
- Szintézis Éttermi Segéd
- Főkönyvi rendszer
- Bér rendszer
- Egyedi fejlesztések
Rendszerbevezetés (Implementáció)
A Szintézis ZRt. által forgalmazott vállalati megoldások akkor működnek hatékonyan, ha bevezetésük szakszerűen történik. A rendszer bevezetése nem egyszerűen egy szoftver telepítése, paraméterezése és használatának oktatása, hanem a vállalat működésének egységes rendszerbe foglalása. Azonban értékességüket elveszíthetik, ha hónapokat - netán éveket - vesz igénybe az életbeléptetésük, vagy ha a megvalósítási költségeik túl magasak.
Ennek érdekében a Szintézis jól képzett szakmai csapatokat állít fel, akik a következő fázisokat tartják szem előtt:
- Igényfelmérés - a megbízó igényeinek és jelenlegi üzleti folyamatainak feltérképezése, előzetes rendszerterv készítése
- Prototipizálás - a megismert üzleti folyamatokra építjük rá a testre szabott rendszert
- Próbafutás tesztkörnyezetben - egy teszt adatbázison történik a rendszer ellenőrzése, illetve a leendő felhasználók oktatása (a felhasználók oktatása végigköveti az egész bevezetést)
- Finomhangolás - a rendszer finomítása a bevezetés során felmerülő egyéb igényeknek megfelelően
- Support - az éles indulást követően a Szintézis átsegíti a felhasználókat az elkövetkező kritikus időszak átvészelésében, majd a szakmai csapat igény esetén vállalja a rendszer évenkénti frissítését, folyamatos támogatását, akár üzemeltetését is.
Cégünk tevékenysége nem merül ki a vállalati megoldás értékesítésével. Egy rendszer bevezetése mindkét oldalról kemény munkát jelent, és célunk, hogy ez idő alatt jó kapcsolatot alakítsunk ki az ügyféllel.
Hálózattervezés, hálózatépítés
A korszerű igényeknek megfelelő eszközök ma már szinte kivétel nélkül valamilyen hálózati megoldást alkalmaznak. A Szintézis saját kivitelező munkatársakkal vállalkozik homogén és inhomogén LAN és WAN hálózatok tervezésére és kivitelezésére.
Oktatás
A Szintézis ügyfelei számára saját oktató központjában rendszeresen szervez tanfolyamokat, lefedve ezzel az informatika, a pénzügy, a számvitel és a számítástechnika speciális (AUTODESK, MICROSOFT, NOVELL, ÁRUHÁZI RENDSZEREK (SMA), ERP stb.) területeit. Indítunk alap- és középfokú számítógép-kezelői, Internet felhasználói tanfolyamokat, melyek mindenki számára elérhetőek. A kurzusokat elvégzők államilag elismert, tanúsított számítógép-kezelői (ECDL) oklevelet kapnak kézhez.
Speciális - államilag is támogatott - tanfolyamokat is szerveztünk, a Széchenyi István Egyetemmel közösen, mozgáskorlátozottak számítástechnikai képzésére.
Komplex rendszergazdai tevékenység (outsourcing)
2002-ben új elemmel bővült szolgáltatási tevékenységeink sora. Teljes vállalati, intézményi rendszerek hardver és szoftver felügyeletére, karbantartására, igény szerint fejlesztésére is vállalkozunk. Az első ilyen szerződést a Graboplast Rt.-vel kötöttük, a holding és leányvállalatai körében végzett munkára. Ma már 6 outsourcing partnerünk van az országban.
Szerviz szolgáltatás
A Szintézis Informatikai ZRt. széles körű szerviz szolgáltatásokat nyújt. Többek között ide tartozik:
- megelőző karbantartás
- garanciaidőn belüli karbantartás
- garanciaidőn túli karbantartás
- alkatrészek javítása, felújítása
- adatmentés
- vírusmentesítés
A kiterjedt szervizhálózat révén a Szintézis lefedi az ország nagy részét. Cégünk célja, hogy az ügyfelek igényeit minél gyorsabban és rugalmasabban kielégítsük.
Support
Szolgáltatási portfoliónk meghatározó része az ügyfeleknek nyújtott szakmai támogatás. A Szintézis kiemelt figyelmet fordít arra, hogy az értékesített hardverek és szoftverek folyamatosan ellássák feladatukat, az informatika segítség legyen az üzleti fejlődésben.
Kiemelt üzletágunk, a nagy- és kiskereskedelmi, vállalatirányítási rendszerek fejlesztése, értékesítése, és üzemeltetés támogatása Magyarországon teljes lefedettséggel, illetve Szlovákiában, Csehországban és Romániában a ügyfeleink telephelyéhez igazodva történik.
Közel 35 fős support csapatunk fejlesztői és rendszermérnöki háttértámogatással áll ügyfeleink rendelkezésére. Munkatársaink naprakészek a Szintézis által fejlesztett és forgalmazott rendszerekben, követik a legújabb informatikai megoldásokat. Oktatási programunkban külön figyelmet fordítunk a support munkatársak továbbképzésére, illetve ügyfeleink tájékoztatására rendszereink továbbfejlesztéséről.
Nagyon fontos, hogy partnereink gyakorlati, napi problémáikkal egy olyan csapathoz fordulhassanak, ahol gyors segítséget kapjanak, és távszolgáltatással, vagy akár helyszíni kiszállással biztosított legyen számukra a folyamatos üzletmenet.
Internet szolgáltatás
Az Int-Air.net Kft. 2004 óta a Szintézis-csoport tagja. Fő tevékenysége a távközlés és az internet szolgáltatás. Szolgáltatási területei között kiemelt helyet foglal el az internettel rosszul ellátott kistelepülések. Győr Város Önkormányzatával közösen biztosítja a köztéri ingyenes internet szolgáltatást.
Szolgáltatások:
- Internet hozzáférés (AIRNET OTTHON és ÜZLET csomagok, AIRLINE garantált sávszélességű csomagok)
- Domain regisztráció
- WEB tárhely
- Szerver hosting
- Vírusirtás
Az Int-Air.net Kft. célkitűzése, a megfizethető és kötöttségektől mentes internet szolgáltatás.
Webes fejlesztések
A Szintézis-NET célja a magas szintű Web, alkalmazás, adatbázis és szoftverfejlesztési szolgáltatás nyújtása.
Honlap fejlesztés: a legkorszerűbb technológiák birtokában igyekszünk kielégíteni az ügyfelek igényeit, legyen szó akár webdesignról, dinamikus hírekről, bejelentések modulról, eseménynaptárról, vásárlói fórumról, on-line rendelési lehetőségről, keresés opcióról, vagy egyéb funkcióról.
Portál/Webáruház fejlesztés: A Szintézis-NET munkatársai az Internet kezdete óta vesznek részt web alapú alkalmazások fejlesztésében, hogy így informálják és segítsék a nyilvánosságot a döntéshozatalban. PHP és Java alapú technológiákat alkalmazva készítjük ezeket az információs oldalakat.
E-kereskedelem: olyan megoldást kínálunk Önnek, mellyel megvalósíthatja speciális kereskedelmi elképzeléseit, valamint segítünk, hogy gyorsabban visszanyerje a befektetését:
- Magas szintű webes erőforrások készítése
- Vevőkapcsolat menedzselése: vásárlói hűség, szolgáltatások és kommunikáció fejlesztése
- Új piacok elérése az e-kereskedelem lehetőségeivel
- Integráció a szervezeten belül, a partnerekkel és a beszállítókkal
- Több platformon működő e-kereskedelem infrastruktúra
- Vezeték nélküli elérés
Adatbázis kezelés: Az adatbázis fejlesztés terén gyakorlott szakértőink a világ egyik vezető adatbázis technológiáját alkalmazzák, az - IBM DB2 -t.
E-kormányzat: lehetővé teszi a kormányzati szervekkel és hivatalokkal való egyszerű kapcsolatteremtést.
EU közbeszerzés: A Szintézis-NET széleskörű tapasztalattal rendelkezik pályázati projektek előkészítése és EU tender ajánlatok készítése terén.